C S E N D

Jótékony barát a csönd. Kisimítja a gondolatok ráncait. Szilvási Lajos

C I R K U S Z

Céljainkat elcélozták,
Életünket már elélték.
Cirkusz-ponyvák
Bohóc-sorsa leng előttünk.

A N A G Y H Í D

Nagy Hidnak szép, támos hajói,
Ti, Életen ringva átvivők,
Ma nektek fogok gyónva gyónni,
Tegnapi és mai nők
És talán holnapiak.

Távozó léptű férfi-ember
Nem tud átalmenni a folyón
Csak kapcsolódó szerelmekkel
S hazugul is ragyogón
S igazán is hazugul.

Vertem a nagy Hidat ragyogva
S mint a régi, a régi, ős szerelmesek,
Úgy gondolok az asszonyokra:
Egyik se volt kevesebb
És többet egyik sem ért.

Ring a nagy Hid s a másik partot
Mikor érem el már, nem tudom,
De hálásan emelek arcot
Itt is, ott is az uton,
Édes, ringó átvivők.

(Ady Endre)

A F E H É R C S Ö N D

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
(Ady Endre)

F É N Y É S Á R N Y É K

A fény mellé kell az árnyék, különben az általános ragyogás mindenkit megvakít. A jó mellett szükség van a rosszra, mert nélküle a "jóság" megszűnik létezni, hisz nincs semmi, amihez képest "jók" tudnánk lenni. (Böszörményi Gyula)

E S T I K É R D É S

ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

H A J N A L

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.